Hello Lovelies!
Lehetséges, hogy kissé furán hat ez a köszönés, de annyira megtetszett, hogy úgy gondoltam így foglak köszönteni titeket.:) És ezentúl keddenként lesz bejegyzés, ilyenkor van a legtöbb időm. Ha esetleg valaki olvassa a blogom, írjatok kommentet, hogy miről szeretnétek bejegyzést olvasni. Megpróbálok majd javítani a blog kinézetén, remélem egy héten belül meglesz.
A mai bejegyzésemet az Elidegenítve című könyvnek szeretném szentelni, amit tegnap este fejeztem be. Egyébként a könyv utolsó 100-200 oldalát lemaratonoztam. Meg kell említsem, hogy már 3-4 hete elkezdtem a könyvet, úgy hogy semmi mást nem olvastam mellette, de tegnap megelégeltem ezt a lustaságot, ezért úgy gondoltam befejezném még aznap.
A könyv egy éltanulóról, Cara Sweeney-ről szól, aki a kiemelkedő tanulmányi eredményei miatt beválasztást nyer egy l'eihre - ember cserediákprogramra. Ebben a programban három országból - Amerika, Kína és Franciaország - választottak ki arra megfelelő diákokat, míg a L'eihr bolygóról velük egykorú tanulókat, hogy néhány hónapot egymás bolygóin töltsenek. Carahoz Aelyx érkezik ((mint később megtudtam, az Aelyx azt jelenti, hogy Elyx fia)). A városban először csak kisebb zavargásokkal, békés tüntetésekkel ellenzik a szövetséget, de a könyv végére a főszereplők élete is kockán forog az erőszakosság miatt. Aelyx és Cara nagyon nagyon nagyon ((ha értitek mire gondolok)) barátok lesznek - természetesen, mint minden jó YA könyvben - és együtt szállnak szembe az emberekkel.
Személyes véleményem szerint, a könyv nagyon jól burkoltan, de bemutatja a társadalmunkkal kapcsolatos hibákat, egy sokkal fejlettebb képzeletbeli lény szemszögéből. Nagyon tetszett az egész cselekmény, mindenkinek ajánlani tudom. Ha netán kételkedtek, megnyugtathatlak titeket, hogy megérdemelt hírneve van a könyvnek.
Összességében 8.5/10 pontot adok a könyvnek, nagyon élveztem és mint olvashattátok, nem nehéz regény, akár néhány óra alatt is befejezhető.
Köszönöm, ha elolvastátok.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése