Sziasztok!
A múlthéten egy évvel idősebb lettem, és mint mindig, idén is könyvekkel ünnepeltem. Összesen három könyvet választottam magamnak, de minddel meg vagyok elégedve és alig várom, hogy végre elolvashassam.
Stephanie Perkins - Anna és a francia csók
Erről a könyvről már annyit hallottam, hogy nem hagyhattam szó nélkül az egész mizériát, így a legutóbbi látogatásom alkalmával meg is vásároltam az Alexandrában. Remélem legalább olyan jó lesz, mint amilyennek ígérkezik.
Kristin Cashore - Graceling: Garaboncok
Ez a könyv pedig PeruseProject (küldöldi booktuber) egyik kedvenc könyve, ezért mikor megtaláltam a polcon, rettentően megörültem neki és nem is volt kérdés, hogy melyik könyvet viszem haza.
Alexandra Bracken - Sötét Elmék
Ezt a könyvet is már régen el szerettem volna olvasni, és szerencsére volt is a könyvesboltban, így meg is tudtam venni.
UPDATE
Még aznap, ahogy megírtam a posztot elmentem könyvet venni, és a választott nem lett más, mint Az öröklétű, Rebcca Hamilton-tól.
xx
2015. május 23., szombat
2015. május 16., szombat
LEINER LAURA DEDIKÁLÁS // 2015
Sziasztok!
Tegnap végre volt alkalmam találkozni az SzJG sorozat, a Bábel, az Akkor szakítsunk és a Bexi-sorozat írónőjével. Először hatodikban olvastam Laurától, a Szent Johanna Gimit, és körülbelül egy éve olvastam tőle utoljára, az Akkor szakítsunk könyvét. A húgom viszont odavan a Bexi-sorozatért, és gondoltam nem hagyok ki egy ilyen lehetőséget, hát elkísértem két barátjával együtt.
Én pedig csak ajánlanám a Leiner Laura rajongóknak, hogy semmiképp ne hagyjanak ki egy ilyen lehetőséget!:)

Maximum húsz percet kellett sorban állni, ami az izgalom hatására rövidebbnek tűnt. A könyvesboltban tudtam meg, hogy csak egy könyvet fog dedikálni, így a Bábelt választottam, mert nekem az tetszett a legjobban Laura összes könyve közül. Miután aláírta a könyvemet, elmondta, hogy mikor jön a Bexi-sorozat következő könyve, és hogy az összes könyvének új borítója lesz.
Mivel csak egy könyvet lehetett aláíratni, ezért osztogattak ingyenes dedikált könyvjelzőket (?), amiből hármat is elhoztam.:D
Rendes 21. századi gyerekként ahogy a képek megjelentek a facebook-oldalon, rögtön én is feltöltöttem a rólam készültet instagramra ((a legelső csatolt képet)). Néhány órával később @leinerlauraofficial pedig likeolta a képet, és hozzá is kommentelt.
Rendes 21. századi gyerekként ahogy a képek megjelentek a facebook-oldalon, rögtön én is feltöltöttem a rólam készültet instagramra ((a legelső csatolt képet)). Néhány órával később @leinerlauraofficial pedig likeolta a képet, és hozzá is kommentelt.
Én pedig csak ajánlanám a Leiner Laura rajongóknak, hogy semmiképp ne hagyjanak ki egy ilyen lehetőséget!:)
2015. május 2., szombat
ÁPRILISI WRAP-UP ÉS MÁJUSI TBR // 2015
Sziasztok!
Elnézést szeretnék kérni a sok késésért és az összevissza posztolgatásért, de sok dolgom volt, és így nem tudtam leülni és "kritikát" írni. De mindegy is, mert itt vagyok egy újabb bejegyzéssel, ami a szokásos áprilisban elolvasott, és májusban elolvasandó könyvekről fog szólni.
WRAP-UP:
Lissa Price- A testbérlők

Nekem ez a könyv elég nagy csalódás volt. Nem minősítem sem az írónőt, sem a könyvet, egyszerűen nekem nem tetszett annyira, hogy még a második részt is megvegyem. Az ötlete naggggggggggyon jó, mert ki ne olvasna egy könyvet százéves öregemberekről, akik fiatalok testét bérlik ki, akár bűntényeket is végrehajtva. Bennem sok letisztázatlan kérdés merült fel a befejezés után, de ha kicsit máshogy vagy jobban lett volna megírva, egyszerűen imádnám. Mint mondtam, az alapötletet imádom, de lehetett volna jobban is megírni.
2/5
Rainbow Rowell - Eleanor és Park
Erről a könyvről írtam egy egész booktalk-ot, amit itt megtalálhattok:)
Becca Prior - A tanítvány
Ezt a könyvet olvastam el a Poszeidón helyett, de egyáltalán nem bánom. Nem megszokott könyv, az biztos. Erotikus melegregény. És eredetileg blogként indult, Larry Stylinson (One Direction romance) fanfiction-ként, de végül könyv lett belőle. Még blogon is olvastam, és nem volt kérdés, hogy meg is rendelem, mikor elérhetővé válik. Egyszerűen imádtam, ésmindenkinek főleg nyitottabb embereknek ajánlom.
5************/5
TO-BE-READ
Anna Banks- Poszeidón
Cynthia Hand - Angyalsors
Sarah J Maas - Üvegtrón
xx
Elnézést szeretnék kérni a sok késésért és az összevissza posztolgatásért, de sok dolgom volt, és így nem tudtam leülni és "kritikát" írni. De mindegy is, mert itt vagyok egy újabb bejegyzéssel, ami a szokásos áprilisban elolvasott, és májusban elolvasandó könyvekről fog szólni.
WRAP-UP:
Lissa Price- A testbérlők

Nekem ez a könyv elég nagy csalódás volt. Nem minősítem sem az írónőt, sem a könyvet, egyszerűen nekem nem tetszett annyira, hogy még a második részt is megvegyem. Az ötlete naggggggggggyon jó, mert ki ne olvasna egy könyvet százéves öregemberekről, akik fiatalok testét bérlik ki, akár bűntényeket is végrehajtva. Bennem sok letisztázatlan kérdés merült fel a befejezés után, de ha kicsit máshogy vagy jobban lett volna megírva, egyszerűen imádnám. Mint mondtam, az alapötletet imádom, de lehetett volna jobban is megírni.
2/5
Rainbow Rowell - Eleanor és Park
Erről a könyvről írtam egy egész booktalk-ot, amit itt megtalálhattok:)
Becca Prior - A tanítvány
Ezt a könyvet olvastam el a Poszeidón helyett, de egyáltalán nem bánom. Nem megszokott könyv, az biztos. Erotikus melegregény. És eredetileg blogként indult, Larry Stylinson (One Direction romance) fanfiction-ként, de végül könyv lett belőle. Még blogon is olvastam, és nem volt kérdés, hogy meg is rendelem, mikor elérhetővé válik. Egyszerűen imádtam, és
5************/5
TO-BE-READ
Anna Banks- Poszeidón
Cynthia Hand - Angyalsors
Sarah J Maas - Üvegtrón
xx
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)