ÖT PERCE FEJEZTEM BE A HERCEGNŐT. ÉRZELMILEG EGY RONCS VAGYOK, DE SEBAJ CASSANDRA, SEBAJ.
Sziasztok!
Mint ahogy olvashattátok, most fejeztem be a Pokoli szerkezeteket, és annyira imádtam, hogy szeretném megosztani veletek a véleményem.:) Mindhárom könyvet összesen 16 napomba telt elolvasni.

A Pokoli szerkezetek egy trilógia, afféle előzménye a Végzet ereklyéi sorozatnak. Én nem olvastam a hatrészes sorozatot - a Csontváros kivételével, így körülbelül tudtam, hogy mire számíthatok. Nem is tervezem elolvasni a Végzet ereklyéit, mert engem annyira nem fogott meg az első könyv, még a film sem. Ezzel ellentétben a Pokoli szerkezeteket imádtam - lehet azért, mert a Viktória-kori Londonban játszódik. Imádom a briteket, sigh.
Mielőtt nekikezdtem, annyit tudtam a regényekről, hogy -értelemszerűen - árnyvadászokról, démonokról, árnyvilágiakról és pokoli szerkezetekről szól. Azt is megemlítették nekem a könyvvel kapcsolatban, hogy szerelmi háromszög alakul ki, DE HOGY ENNYIRE ERŐSEN, A VILÁGON NEM HITTEM VOLNA. Azt hittem, majd a butuska főhősnő nem tud választani, de ennél sokkal többről volt szó. Egyszerűen el kell olvasnotok.
A fő-főszereplő Tessa Gray, aki a bátyja után indul Angliába miután meghal a nagynénje, akivel eddig élt. Azonban két nő, akit Tessa a bátyja munkatársainak hitt, elviszik magukkal egy eldugott helyre. Kiderül, hogy a két nő közül az egyik démon, a másik pedig boszorkánymester. Erőszakkal betanítják Tessának, hogyan használhatja a képességét: amiről addig nem is tudott, hogy létezik. Át tud változni már emberré, ha annak a személynek egy tárgyát a kezébe adják és arra fókuszál. Sőt, az elméjükbe is belelát, így céltáblává válik. Az első kötet arról szól lényegében, hogyan ismeri meg, hogy ki is valójában.
A második könyvben már jócskán kialakul a szerelmi háromszög: hogy őszinte legyek én végig Willnek szurkoltam. SPOILER Mikor megtudtam, hogy Jem beteg, kicsit boldog voltam. Vagyis nem úgy akartam, hogy összejöjjön Tessa és Will, hogy Jem meghal, de nem is akartam, hogy Tessa Jemhez menjen feleségül. Azt meg végképp nem, hogy miután Jem megkéri a kezét, nagyon beteg lesz, úgy tudják, hogy meghalt, Tessa összejön Willel, majd kiderül, hogy Jem csak egy lett a Néma Testvérek közül, így nem érintkezhetnek. Ezek után Tessa összeházasodik Willel, de mivel nem öregszik a lány VÉGIGNÉZI, AHOGY MINDENKI MEGHAL AZ INTÉZETBŐL. Egyáltalán nem akartam, hogy így érjen véget a könyv, de itt még folytatódik. Jem valahogyan újra halandó lesz, és másfél évszázaddal később megint összemelegszik Tessával, HOGY AZTÁN TESSA VÉGIGNÉZHESSE, AHOGY Ő IS MEGHAL. Logika?! SPOLER VÉGE
Mindhárom könyvet imádtam, mindenkinek csak ajánlani tudom.
Szereplők:
Tessa - valahogy az ilyen női főszereplőkkel - mint a Párválasztóban is -, akik két fiú között vergődnek, nem igazán tudok azonosulni. Ezzel szemben, Tessát imádtam! Gondolom azért, mert ez inkább volt YA disztópia, mint contemporary, de akkor is.
Will - WILL EGY ISTEN, OKÉ, ÚJ KEDVENC KARAKTEREM VAN. Imádom, imádom. Gyengéim a szarkasztikus karakterek, mondjuk a költészetet nem szeretem, de az ő szájából azt is imádtam. Ahhhhhh, tökéletes.
Jem - rosszul érzem magam, amiért nem szerettem annyira őt. Kedves volt, aranyos, igazi kis mintafiú. Én mégis úgy érzem, hogy inkább Willt választanám. A könyv végén is mellette kötött ki Tessa, és őszintén, nem is bánom. Jaj, annyi kettősség van bennem a szereplőkkel kapcsolatban. ugh
Összességében: 5************************/5
Szereplők: 5****************/5
Borító: 5****************/5
xx